FŐMENÜ
MENÜ
2018-12-02

Könnyed siker

Két Balatonfüred ellen lejátszott Liga Kupa találkozó után december másodikán a második vonalban a fürediek második csapata ellen lépett pályára a Skaliczki-legénység. Nem is akár hogyan. Végig koncentrálva, jó játékot bemutatva magabiztosan gyűjtöttük be a két pontot.

A találkozó első öt percében felváltva estek a gólok, a füredi fiatalok találatait folyamatosan egalizálni tudtuk. Tettük mindezt úgy, hogy védekezésünk már ekkor is jó volt, de támadásban több alkalommal is pontatlanok voltunk, vagy a Balatonfüred NB I-es felnőttcsapatához tartozó Andó kapusba püföltük a labdát. Ezután megléptünk „kettővel”, de a fürediek még utoljára vissza tudtak kapaszkodni. A védekezésünk Tyiskov Mihály vezetésével tovább javult, a védőfalból jól ütköztünk fel a hazai lövőkre, léptünk bele a keresztmozgásaikba és a kapuban Kovács János is egyre többször találkozott a labdával. A feszes védekezés eredményeként 14 percig nem kapott gólt a Váci KSE csapata, támadásban pedig lerohanásból hol Antal Szabolcs, hol pedig a két szélsőnk volt eredményes. A szünetig hátralévő időben előbb felváltva, majd kettesével termelték a gólokat a csapatok, így megnyugató hatgólos előnnyel térhettünk pihenőre.

A térfélcserét követően az első félidőhöz hasonló „kotta” szerint indult a játékrész, 8 percig felváltva dobálták a gólokat a csapatok. Az unalmat a versenybírók törték meg, amikor a váci kispadról állítólagos reklamálás miatt kiállították az amúgy a cserepadon nyugodtan ülő Tyiskov Mihályt. A közjáték nem zavarta meg Skaliczki László csapatát és továbbra is eredményes védekezést, valamint Stranigg János és Antal Szabolcs vezetésével tetszetős támadójátékot bemutatva tartotta előnyét. Érezni lehetett, hogy ezen a délutánon nem tudnak borsot törni az orrunk alá Kárpáti Krisztián játékosai. Az utolsó perceket, így a mérkőzést egy 5-1-es szériával zártuk le, amely idő alatt a második félidőben a váci kaput őrző Ulicsinyi Péter is az ellenfél hálójába talált.

Összességében felszabadult jó játékot mutattak be a srácok a balatonfüredi fiatalok ellen. Azonban nagyon fontos, hogy ne altasson el senkit a könnyed győzelem és az a tény, hogy a NEKA-SZESE Győr pontosztozkodásának is köszönhetően a Váci KSE élre állt a táblázaton, mert december 8-án szombaton egy igen nehéz NEKA elleni rangadóval zárjuk az őszi szezont. Váci siker esetén biztos, hogy az élen fordul csapatunk.

Balatonfüredi KSE U21 - Váci KSE 23-32 (11-17)
Balatonfüred, V: Asztalos - Bárkányi
Váci KSE: Kovács (k) - Nagy 5(1), Antal 6, Pál 3, Tyiskov 1, Stranigg 6, Tárkányi 3, Cs: Ulicsinyi 1, Koczka (kapusok), Horvácki 1, Kocsi, Bognár 1, Holpert 3(3), Kökény 1, Kállai 1, Singely. Edző: Skaliczki László
Balatonfüredi KSE U21 l.d.: Tóth 5. Edző: Kárpáti Krisztián
Hétméteresek: 2/2 ill. 5/4      Kiállítások: 4 perc ill. 4 perc


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK