FŐMENÜ
MENÜ
2018-11-18

Bevettük Tata várát is

A keddi balatonfüredi Liga-kupa mérkőzés után egy újabb idegenbeli megmérettetés várt a Váci KSE csapatára. Ellenfelünk az a Tatai AC volt, amely a táblázaton ugyan a hátsó régióban tartózkodik, de játékoskeretét és játékát tekintve többre hivatott együttes. Ezt a legutóbbi hazai mérkőzésükön egy Szigetszentmiklós elleni döntetlennel bizonyították is. Játékuk azért is hordoz magában sok kiszámíthatatlanságot, mert 3 játékosuk az NB I-es Tatabánya csapatától érkezik kettős játékengedéllyel. A Vác ellen mindhárman ott voltak a Tata színeiben, mi több a 179-szeres válogatott, kétszeres olimpiai negydik Harsányi Gergely is felépült a találkozóra vírusos betegségéből.

Lendületesen kezdtük a mérkőzést, támadásban sorra jó labdákkal találták meg a társak Antal Szabolcsot a falban, aki biztos kézzel értékesítette a lehetőségeket, míg a tataiak elügyetlenkedték támadásaikat. Nagyobb előnyre azonban nem tudott szert tenni a Skaliczki-legénység, mert fordult a kocka, a váci gólszerzési lehetőségek sorra hiúsultak meg, míg a vendéglátóink rendre megtalálták az utat Kovács János kapujába. Mielőtt azonban nagyon belelkesültek volna a hazaiak Skaliczki László időt kért és elmagyarázta fiainak, hogy mit szeretne a következő percekben viszontlátni a pályán. A mesteri intelmek hatottak is, a következő 10 percben Stranigg János vezetésével és 4 góljával sikerült újra három gólósra hízlalni az előnyt. A félidő utolsó harmadában megint a tataiak domináltak, többször megjátszották a beállóban Rosta Miklóst, és Harsányi Gergely is betalált a kapunkba. Ebben az időszakban 4 tatai gólra csak 2 váci válasz érkezett, így csak 1 gólt sikerült megtartani a játékrész végére az előnyünkből.

A második felvonás nem indult jól váci szempontból. A hazaiak Schekk András és Harsányi Gergely vezérletével 2 perc alatt megfordították a mérkőzés állását. Nagyon akartak Tyiskov Mihályék, küzdöttek a pályán, bíztatták egymást, de valahogy nem sikerült fogást találni a tataiakon. Támadásban és védekezésben be-becsúsztak hibák, amiket a rutinos játékosokat felvonultató ellenfelünk rendre gólokkal büntetett. Ebben az időszakban Stranigg János és Horváczki Márió tartotta életben pontszerzési reményeinket. Tucatnyi perc második félidei játék után döntött úgy Skaliczki László, hogy ismét leteszit az időkérő lapot és átismétli fiaival a nyerő taktikát. A 60 másodperces gyorstalpallót követően Bognár Alex és Holpert József percei következtek, a fiatalság és a rutin párosa hamar megfordították a találkozót. Ketten együtt 10 gólt vállaltak a mérkőzés hátralévő és egyben legfontosabb szakaszában. Az időkérés utáni perceket 8-2-re hoztuk, nyomatékosítva ezzel a 2 pont megszerzésére irányuló szándékainkat. A mérkőzés hajrájára a védekezés is összeállt, több alkalommal is sikerült labdát szereznünk és ezen időszakban kapusaink is hozzátettek a játékhoz, míg elől a Bognár-Holpert duó folytatta a gólgyártást. Így az utolsó percekben már nem forgott veszélyben a váci győzelem.

A következő forulóban – november 24-én szombaton 18 órai kezdettel – hazai pályán fogadjuk a Budai Farkasok csapatát.

 

Tatai AC - Váci KSE 28-32 (12-13)
Tata, V: Bujdosó - Horváth
Váci KSE: Kovács (k) - Nagy 3(2), Kállai 1, Horvácki 6, Antal 3, Stranigg 7, Tárkányi, Cs: Koczka, Ulicsinyi (kapusok), Kocsi, Bognár 6, Tyiskov, Pál 1, Holpert 4, Kökény 1, Singely. Edző: Skaliczki László
Tatai AC l.d.: Schekk 8. Edző: Sibalin Jakab
Hétméteresek: 4/3 ill. 2/2      Kiállítások: 6 perc ill. 10 perc


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK