FŐMENÜ
MENÜ
2018-10-06

A szív és az akarat diadala

Az egy héttel ezelőtti veszprémi siker lekoppintásának vágyával, de sérülések és betegségek miatt nem túl bíztató előjelekkel várta csapatunk az újabb kirándulást a Királynék városába.

A mérkőzés álmoskásan indult váci szempontból: a 11. percben egygólos hazai fórt (7-6) mutatott az eredményjelző, amikor Skaliczki Mester ébresztőt fújt tanítványainak. A szünetig Bognár jó irányítómunkájának, Holpert és Stranigg fontos góljainak, valamint a kapuban Kovács védéseinek köszönhetően percről-percre hízott a váci előny. A pihenőre hat gólos váci vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrész elején a fiúk "bent ragadtak" az öltözőben, míg a veszprémi fiatalok harapósabbá váltak. Egyre olvadt a váci előny, a Veszprém fiataljai a 40. percben 21-21-nél érték utol a mieinket, mi több a 45. percben már 25-23 volt oda.

Ám Pál Geriék nem azért keltek olyan korán ezen a szombaton, hogy pont nélkül maradjanak. Mindenki összeszedte az utolsó erejét, ismét felkeményedett a védekezésünk, a kapuba beálló Ulicsinyi is fontos védésekkel vétette magát észre. Támadásban pedig hol szélről, hol betörésből jöttek a fontos gólok. Az 50. percben már 1, három perccel később már 2 góllal mentünk, az utolsó három percre pedig 3 gólos előnnyel érkeztünk, amiből a lefújásra megőriztünk egy gólt.

Ez a győzelem valóban az egységes csapatmunka, a szív és az akarat diadala volt.

 

Telekom Veszprém U21 - Váci KSE 29-30 (12-18)
Veszprém, V: Hornyik - Zörgő
Váci KSE: Kovács (k) - Holpert 8(1), Stranigg 6, Antal 3, Bognár 6(2), Pál 3, Kállai 2, Cs: Ulicsinyi, Koczka (kapusok), Kocsi 2, Tárkányi, Horvácki, Tyiskov. Edző: Skaliczki László
Telekom Veszprém U21 l.d.: Borzas 7. Edző: Tombor Csaba
Hétméteresek: 3/3 ill. 6/3      Kiállítások: 8 perc ill. 8 perc


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK