FŐMENÜ
MENÜ
2018-09-16

Végre siker

Három év után újból másodosztályú mérkőzésen kellett pályára lépnünk a Szigetszentmiklósi KSK vendégeként. A hazaiak stabil élcsapatnak számítanak a Nyugati csoportban, így a felkészülés viszontagságai után nem várhattunk könnyű mérkőzést.

A csapat a Magyar Kupa kudarctól eltérően az első perctől nagy iramot diktált, aminek köszönhetően futószalagon estek a gólok. Az előny mindig nálunk volt, de a szívós hazaiak folyamatosan tapadtak ránk, így csak háromgólos előnnyel mehettünk pihenőre.

A folytatásban kissé esett a játék színvonala, de így is tudtuk növelni az előnyünket, amiből az utolsó percek ziccer hibázásai ellenére sikerült a félidei előnyt megtartani. A győzelem egyben a 2018/2019-es szezon első sikerét is jelentette számunkra, ami visszaállíthatja önbizalmunkat a szeptember 23-i Győr elleni hazai rangadóra.

 

Szigetszentmiklósi KSK - Váci KSE 27-30 (16-19)
Szigetszentmiklós, V: Bíró - Kiss
Váci KSE: Kovács (k) - Holpert 7(4), Stranigg 8, Tyiskov 1, Antal 3, Kállai 2, Ménfői 2, cs: Ulicsinyi, Koczka (kapusok), Vojinovic, Bognár 5, Tárkányi, Pál 2, Horvácki, Kecskeméti.
Szigetszentmiklósi KSK l.d.: Iváncsik 6(2). Edző: Kökény István
Hétméteresek: 3/3 ill. 4/4      Kiállítások: 8 perc ill. 12 perc


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK