FŐMENÜ
MENÜ
2018-08-31

IX. Nyári Kézilabda Fesztivál

Serdülőink a bajnoki rajt előtti felkészülés részeként a Budapesten megrendezésre kerülő IX. Nyári Kézilabda Fesztiválon vettek részt. A felkészülési torna mindhárom napján két-két mérkőzés várt ránk.

Az első nap ellenfelei nem jelentettek gondot, hiszen a Dunakeszi, és a Kecskemét csapata fölött is magabiztos győzelmet arattunk.

A második nap első ellenfele ígérkezett a legnehezebbnek. A Fradi csapata eddig minden meccsén tíz gólos győzelemnek örülhetett, azonban remek küzdőszellemmel vettük fel a harcot. Bár a végeredmény 9 gólos vereség lett, de teljes mértékben helytálltak a fiúk.

Ezen a napon még egy Szigetszentmiklós elleni mérkőzés várt ránk, ahol mindenki kivehette részét a győzelemből, hiszen a magabiztos játék lehetővé tette a csapat összes tagja számára a pályára lépést.

A két nap alatt begyűjtött 3 győzelem és 1 vereség azt jelentette, hogy az utolsó nap a 4-6.helyért játszhatunk. A helyosztókon a Kalocsa illetve az Elektromos csapataival mértük össze az erőnket. A fáradtság jelei a koncentrációban ugyan már látszódtak, de a lábakban nem, így mindkét mérkőzésen jó iramú játékot láthattunk, gyors befejezésekkel, ezt tovább javuló védekezésünk csak még szilárdabbá tette. Mindkét mérkőzést magabiztosan nyerve, a tornán szereplő 13 csapat közül 5 győzelemmel és 1 vereséggel a Váci KSE a 4. helyen zárta a Budapest Kupát.

Csoportmérkőzés eredményei:

Kiki SKft – Váci KSE 8-28 (5-14)

Váci KSE: Bíró, Csányi (k) – Alföldi 4, Kocsis 6(1), Mezei 5, Palotai 2, Rezessy 1, Szőnyi 1, Tősér 1, Vili, Zeller 8(1). Edző: Gúnya Péter

 

Váci KSE – VS Dunakeszi 31-18 (17-5)

Váci KSE: Bíró, Csányi (k) – Alföldi 5, Kocsis 10(2), Mezei 3, Palotai 1, Rezessy 3, Szőnyi 1, Tősér 3, Vili, Zeller 5. Edző: Tóth Árpád

 

FTC – Váci KSE 22-13 (13-9)

Váci KSE: Bíró, Csányi (k) – Alföldi 1, Kocsis 3(1), Mezei 2, Palotai, Rezessy 4, Szőnyi 1, Tősér, Vili, Zeller 1, Szegner 1. Edző: Solymos Andrea

 

Váci KSE – Szigetszentmiklósi KSK 32-23 (18-8)

Váci KSE: Bíró, Csányi (k) – Alföldi 4, Kocsis 8(6), Mezei 4, Palotai 1, Rezessy 3, Szőnyi 1, Tősér 1, Vili, Zeller 6, Szegner 4. Edző: Solymos Andrea

 

4-6. helyért:

Váci KSE – Gézengúz UKC 32-13 (17-7)

Váci KSE: Bíró, Csányi (k) – Alföldi 4, Kocsis 7, Mezei 2, Palotai 2, Rezessy 6, Szőnyi 1, Tősér 5, Vili, Zeller 3, Szegner 2. Edző: Solymos Andrea

 

Elektromos SE – Váci KSE 15-25 (9-13)

Váci KSE: Bíró, Csányi (k) – Alföldi 4, Kocsis 2, Mezei 3, Palotai, Rezessy 5, Szőnyi, Tősér 2, Vili 1, Zeller 8, Szegner 1. Edző: Solymos Andrea


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK