FŐMENÜ
MENÜ
2018-08-24

Két nap - másfél mérkőzés

A csütörtök délelőtti edzést követően Monorra indultunk, hogy a Vecsés csapata ellen játszuk soron következő edzőmérkőzésünket. A mérkőzést rosszul kezdtük, és még rosszabbul folytattuk, így a félidőre már nagy hátrányt szedtünk össze. A második félidő már kiegyenlítettebb volt, viszont rövid, mert a negyvenedik percben a sportcsarnok klímarendszerének hibája miatt a találkozót nem lehetett folytatni, így maga a mérkőzés is értékelhetetlenné vált.

Másnap már délelőtti edzés nélkül Dabason vendégszerepeltünk. Ezúttal már sokkal koncentráltabb játékot mutattunk az első félidőben, így döntetlennel vonulhattunk pihenőre. A folytatásban azonban hamar jött egy tízperces rövidzárlat, ami alatt a hazaiak elléptek tőlünk, és a vereség arányán csak az utolsó tíz percben sikerült kozmetikáznunk.

 

Dabas KC VSE - Váci KSE 29-26 (13-13)

Dabas, V: Kiu - Kiu

Váci KSE: Kovács (k) - Ménfői, Kállai 2, Horvácki 3, Kocsi 1, Stranigg 7, Tárkányi 1. Cs: Ulicsinyi (k) - Kecskeméti 3, Pál 2, Tyiskov, Antal 3, Vojinovic 3(1), Holpert 1. Edző: Skaliczki László


AJáNLOTT VIDEó

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
2018. október 20. (szombat) 18:00
Városi Szabadidő Központ
Százhalombatta, Vasút utca 42.
Százhalombattai KE - Váci KSE
NBI/B Bajnokság, 6. forduló

Hely

Csapat

PONT

1

NEKA 10

2

AGROFEED ETO-SZESE 8

3

Szigetszentmiklósi KSK 8
4 Váci KSE 8

5

Balatonfüredi KSE U21 8

6

Budai Farkasok NKFT 5
7 Tatai AC 4

8

TUNGSRAM SE - Nagykanizsa 3

9

Telekom Veszprém U21 2
10 Veszprémi KKFT Felsőörs 2

11

Pécsi VSE 2

12

Százhalombattai KE 0
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK