FŐMENÜ
MENÜ
2018-05-01

Sikeres hazai búcsú

„Hazai” pályán vasárnap játszotta utolsó mérkőzését serdülő első osztályú csapatunk, mely a Komló csapatát fogadta.

A találkozót remekül kezdünk, főleg a védekezés és az abból indított gyors kontrák révén sikerült öt gólos vezetéshez jutni, amelyet a szünetig tudtunk tartani. A folytatásban sem engedtünk ki a kezünkből, és növelni is tudtuk az előnyünket, de a játékrész közepére alábbhagyott a lendületünk. Kezdtünk fáradni, és ettől több pontatlanság csúszott  az addig remek játékunkba, amit a vendégek ki is használtak és felzárkóztak. Szerencsére kitartott az előnyünk a végéig, és megérdemelt győzelemmel búcsúzhattunk a lelkes közönségünktől. 

 

Váci KSE-Főnix – Sport36-Komló 25-22 (14-9)

Vác, V: Jézsó - Sipos

Váci KSE-Főnix: Hrustinszki (k) - Pacs 4, Scardone 5, Kavin 4, Kassai 4, Fábián 5, Hantos.  Csere: Kormos (k) - Gáspár 2, Hévizi 1, Moór, Botyik. Edző: Zsemberi Tamás, Nemes Tibor


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK