FŐMENÜ
MENÜ
2018-04-14

Elbukott elődöntő

Háromgólos előnnyel, és mindössze tizenegy játékossal utaztunk Komlóra a Liga Kupa elődöntő visszavágójára. Bár az esélyek ellennünk szóltak, mindenképpen szerettünk volna megmutatni, hogy képesek vagyunk meglepetést okozni.

A mérkőzést ennek megfelelően kezdtük és a vezetést magunkhoz ragadva irányítottuk a találkozót. A hazai csapat durvaságokkal igyekezett kizökkenteni a ritmusunkból, de a félidei döntetlen állás is még nekünk kedvezett. A folytatásban is nekünk állt a zászló egészen az ötvenedik percig. Amikor a hazaiak nemcsak a vezetést, de a továbbjutáshoz szükséges gólokat is megszerezték, bár az utolsó támadás joga hozzánk került, így a továbbjutást is megszerezhettük volna. De Törteli átlövése célt tévesztett, így a legminimálisabb különbséggel, de elbúcsúztunk a további küzdelmektől és ebben az idényben is a kupa társbronzérmét szereztük meg.

 

Sport36 Komló – Váci KSE 28-25 (13-13)

Komló, V: Földes - Halász

Váci KSE: Ulicsinyi (k) – Ménfői 1, Törteli 5(1), Davidovic 2, Sakic 2, Koller 7, Holpert 5(1). Csere: Rózsavölgyi (k) – Kecskeméti, Tárkányi 3, Czene. Edző: Skaliczki László

Kiállítások: 6 perc ill. 10 perc      Hétméteresek: 3/3 ill. 6/2.

 


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK