FŐMENÜ
MENÜ
2018-02-13

Több volt benne

Kedd este az NB I újabb fordulójában a MOL-Pick Szeged csapatát fogadtuk a Váci Sportcsarnokban. A vasárnapi BL-bravúr után érkező vendégek ellen szerettünk volna a veszprémi bajnokinál nagyobb ellenállást kifejteni, de tisztában voltunk azzal, hogy ezt sem lesz könnyű teljesíteni.

A mérkőzés kezdete ez utóbbi megállapítást igazolta, hiszen a vendégek pillanatok alatt 7-1-re elhúztak, mert nyitott védekezésükre nem találtunk ellenszert az első percekben. Skaliczki mester időkérése és szerkezeti változtatása azonban orvosolta ezt a problémát és hirtelen jött rohanásban nemcsak felzárkózhattunk volna, de a zsinórban kihagyott ziccerek értékesítésével akár a mérkőzés állását is megfordíthattuk volna. A pillanat azonban elszállt, a Szeged rendezte sorait és innentől kezdve magabiztosabban őrizte többgólos előnyét. A második játékrészben is voltak ugyan ilyen fellángolásaink, de a nagy tempó okozta ki nem kényszerített hibáink meggátoltak egy szorosabb eredmény elérésében; de a kilencgólos vereséggel sem lehetünk elégedetlenek, különösen a hétvégi eredményeket követően.

 

Váci KSE–MOL-Pick Szeged 26–35 (11–18)
Vác, V: Sándor - Szikszay
Váci KSE: Rózsavölgyi (k) – Kecskeméti 2, Török, Davidovic 1, Sakic 5, Koller 1, Holpert 2(2). cs: Ulicsinyi (k), Törteli 2, Balaz 4, Tyiskov 1, Grabavac 5, Ménfői 1, Tárkányi 2, Bognár. Edző: Skaliczki László
MOL-Pick Szeged l.d.: Sigurmansson 8(3). Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása: 10. perc: 1–7; 16. perc: 5–7; 23. perc: 8–11; 26. perc: 8–15; 35. perc: 13–22; 46. perc: 19–26, 54. perc: 25–31.
Kiállítások: 2 perc ill. 0 perc      Hétméteresek:2/2 ill. 3/3.


AJáNLOTT VIDEó

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
2018. augusztus 17. (péntek) 19:00
Városi Sportcsarnok
Vác, Bán M. út 3.
Váci KSE - Békés Drén KC
Edzőmérkőzés

Hely

Csapat

PONT

1

AGROFEED ETO-SZESE  

2

Balatonfüredi KSE U21  

3

Budai Farkasok NKFT  
4 NEKA  

5

Pécsi VSE  

6

Százhalombattai KE  
7 Szigetszentmiklósi KSK  

8

Tatai AC  

9

Telekom Veszprém U21  
10 TUNGSRAM SE - Nagykanizsa  

11

Váci KSE  

12

Veszprémi KKFT Felsőörs  
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK