FŐMENÜ
MENÜ
2018-02-12

Ki nevet a végén

Az első osztályú ifibajnokság tavaszi fordulójában a dobogós Felsőörs-Veszprém csapatát fogadtuk. A két csapat között különböző korosztályban már évek óta folyik a presztízscsata, így parázs összecsapásra volt kilátás. A mérkőzés aztán teljes mértékben megfelelt az előzetes várakozásoknak. A nagy iramú találkozón folyamatosan fej-fej mellett haladtak a csapatok, miközben kemény fizikális küzdelem folyt a pályán. A második játékrészben többször is úgy tűnt, hogy egyik csapat eldönti a mérőzést, de a vesztesnek tűnő mindig talpra állt, így az utolsó percet döntetlen állással kezdték a csapatok. 10 másodperccel a lefújás előtt nekünk sikerült megszereznünk a vezetést, ami végül a győzelmet is jelentette.

 

Váci KSE – Veszprémi KKFT Felsőörs 35-34 (16-16)

Vác, V: Kovács - Turák

Váci KSE: Koczka (k) – Bene 1, Nyári 2, Miklián D. 2, Galbos 5, Bognár 11, Miklián B. 10(3). Csere: Alexy, Huszár (k) – Sinkó 1, Serfőző, Kerekes B., Dudoli 2, Filip, Papp 1, Galambos. Edző: Császár Ferenc, Gúnya Péter.

Kiállítások: 8 perc ill. 12 perc            Hétméteresek:3/3 ill 6/5


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK