FŐMENÜ
MENÜ
2017-12-29

Skaliczki Lászlóval folytatjuk

A Váci KSE a 2017/2018-as szezont egy alaposan átalakult megfiatalított csapattal kezdte meg. A csapat vezetését az előző szezonban beugróként (is) szereplő Gúnya Péterre bíztuk. Mind a szakmai vezetés mind az elnökség biztos volt abban, hogy nehéz idény elé nézünk, de reméltük, hogy előbb-utóbb minden összeáll, és megfelelő eredményeket produkálunk, ami minimálisan elegendő ahhoz, hogy az egyesület megtartsa első osztályú tagságát. A türelem azonban felemás eredménnyel járt és bár úgy tűnt az év hajrájában jól jövünk ki a kiesés elleni versenyfutásból, az év utolsó fordulójában az FTC elleni hazai vereség végül változtatásra sarkalta elnökünket. A döntés értelmében 2018. január 1-től Skaliczki László mesteredző veszi át a klub szakmai irányítását és az első osztályú felnőtt csapat vezetőedzői posztját, míg eddigi vezetőedzőnk visszatér az egyesület utánpótlásába és annak szervezését, és koordinálását irányítja a továbbiakban.

A 62 éves Skaliczki László edzői sikereiből kiemelendő a Pick Szegeddel és a Dunaferrel szerzett Magyar Bajnoki cím, valamint a Magyar férfi kézilabda válogatottal 2004-ben elért olimpiai negyedik helyezés. Az európai mesteredzői címmel rendelkező edzővel a Váci KSE fél plusz egyéves megállapodást között, mely kontraktus elsődleges célja az első osztályú tagság megőrzése.


AJáNLOTT VIDEó

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

 


Hely

Csapat

PONT

1

AGROFEED ETO-SZESE  

2

Balatonfüredi KSE U21  

3

Budai Farkasok NKFT  
4 NEKA  

5

Pécsi VSE  

6

Százhalombattai KE  
7 Szigetszentmiklósi KSK  

8

Tatai AC  

9

Telekom Veszprém U21  
10 TUNGSRAM SE - Nagykanizsa  

11

Váci KSE  

12

Veszprémi KKFT Felsőörs  
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK