FŐMENÜ
MENÜ
2017-12-22

Tökéletes évzárás

Az U12-es bajnokság 2017. évi utolsó fordulójára Dunakeszin került sor.

Az első mérkőzésünket a Budakalász csapatával játszottuk. Ez a mérkőzés az idényben már a második összecsapás volt velük. Az első mérkőzésen csúnyán kikaptunk, így hát ezen a találkozón szerettünk volna revansot venni. Jó rajtot vettünk, és már az első percekben sikerült három gólos előnyre szert tennünk. Az első félidő második felére ellenfelünk játéka feljavult, és az előnyünket a játékrész végére egy gólosra csökkentették. A pihenő után fej-fej mellett haladtunk, de apró hibáinknak köszönhetően feljöttek döntetlenre. Ekkor időt kértünk és fejben rendeztük sorainkat. A kis lélektani szünet meghozta a hatását, zsinórban három gólt lőttünk és Greff Dávid bravúros védéseinek köszönhetően öt gólos előnnyel zártuk a mérkőzést. A felszabadult játéknak köszönhetően sikerült a visszavágás az elszenvedett fiaskó után.

Váci KSE U12 - CYEB Budakalász 26-21 (14-13)

Dunakeszi, V: Kocsis - Péli

Váci KSE: Greff (k), Szunyogh 1, Pető 4, Ötvös 1, Rezessy 2, Sári 1, Szegner 7, Kondér 3, Komlósi, Szabó 2, Horváth-Vadon, Süle, Végh 1, Halász 4. Edző: Sebestyén Gyula

 

A második mérkőzés egy igazán felszabadult örömjátékot hozott, ahol gyengébb ellenfelünket nem lebecsülve játszottunk. Ötletes támadásokkal, feszes védekezéssel és kiemelkedő kapusteljesítménnyel sikerült nyernünk.

Váci KSE U12 - KASE 27-9 (17-4)

Dunakeszi, V: Csuka - Péli

Váci KSE: Greff (k), Faragó 2, Halász 5, Horváth-Vadon, Komlósi 1, Nagy, Kondér 4, Ötvös, Pető 1, Rezessy 4, Szabó, Sári 2, Szegner 7, Szunyogh 1. Edző: Sebestyén Gyula


AJáNLOTT VIDEó

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
2019. január 19. (szombat) 18:00
Sportcsarnok
Budakalász, Omszk park 1.
CYEB Budakalász - Váci KSE
Liga Kupa D csoport 6. forduló
 
 

Hely

Csapat

PONT

1

Váci KSE 20

2

AGROFEED ETO-SZESE 19

3

NEKA 17
4 Szigetszentmiklósi KSK 14

5

Tatai AC 11

6

Veszprémi KKFT Felsőörs 11
7 Telekom Veszprém U21 10

8

Pécsi VSE 10

9

Balatonfüredi KSE U21 8
10 Budai Farkasok NKFT 7

11

TUNGSRAM SE - Nagykanizsa 5

12

Százhalombattai KE 0
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK