FŐMENÜ
MENÜ
2017-12-16

Televíziós bosszú

Újabb kiesési rangadón léptünk pályára szombaton kora délután a gyöngyösi sportcsarnokban. Számunkra már minden mérkőzésen csak a győzelem elfogadható, így rendkívül elszántan készültünk a televízió által is közvetített összecsapásra.

Az előzetes elvárásoknak megfelelően nagy iramban kezdődött a találkozó, a csapatok fej-fej mellett haladtak és bár könnyen szereztünk gólokat, sajnos még könnyebben kaptunk is belőlük. A hazaiak egy-két gólos előnye állandósult, de a félidő 18. percére összeállt a védekezésünk és kihagyott ziccereink ellenére nemcsak megfordítottuk a mérkőzés állását, de előnyünket négy gólra növeltük a szünetre.

A második játékrészt a megbeszéltek ellenére kapkodva kezdtünk és a hazaiak ezt kihasználva, egy gólra felzárkóztak. A mai nap azonban mindenre volt válaszunk, és Koller vezérletével 7-1-es rohamot produkálva végképp megléptünk a hazaiaktól. A hátralévő percek már kiegyenlített küzdelmet hoztak, de győzelmünket nem fenyegette veszély, így közel két év után sikerült újból vendégként győzelmet aratnunk az első osztályú bajnokságban, ráadásul revánsot vettünk az első fordulóban elszenvedett hazai vereségért.

B.Braun Gyöngyös - Váci KSE 27-33 (13-17)
Gyöngyös, V: Bócz - Wiedemann
Váci KSE: Paul, Rózsavölgyi (k) - Balaz 5 (3), Bognár, Czene, Davidovic 4, Grbavac 5, Holpert 2, Kecskeméti 1, Koller 6, Ménfői 1, Sakic 5, Tárkányi 1, Török 3, Törteli, Tyiskov. Edző: Gúnya Péter.
B.Braun Gyöngyös l.d.: Kovacsics 10 (3). Edző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc.      Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.

 


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK