FŐMENÜ
MENÜ
2017-10-30

Emelt fővel

Szombaton a Treff sportcsarnok adott otthont a következő U14-es fordulónak. Előzetes várakozásainknak megfelelően egy könnyebb, és egy nehezebb mérkőzés várt ránk.

Először a Dunakeszi csapatával találkoztunk, ahol a kezdeti álmos játékon átlendülve a labdaszerzéseknek, és a gyors góloknak köszönhetően megnyugtató előnyt szerezve magabiztos győzelmet arattunk.

Váci KSE-VS Dunakeszi 35-18 (17-11)
Érd, V: Lődörné - Somodi
Váci KSE: Csányi (k) - Sipos 2, Tősér 9, Bognár 2, Szegner 4, Sári 1, Szőnyi 5, Cs: Szilágyi (k), Pálinkás 4, Vili 3, Komlósi 1, Rojkovics, Dankó 4.
Edző: Solymos Andrea


A második mérkőzés már nagyobb izgalmakat tartogatott. A Gödöllő csapata következett, akiktől hazai pályán két gólos vereségért szenvedtünk, ezért bennünk volt a revans vétel vágya.

Nagyon jó iramban indult a találkozó, fej-fej mellett haladt a két csapat. Küzdős első félidő után minimális előny volt ellenfelünknél.

A második félidőben sajnos védekezésünk visszaesett, és nem tudtuk tartani ellenfelünk legjobb játékosát, aki remekül használta ki fizikai erőfölényét velünk szemben. A fáradság jelei a végjátékban már a támadásainkban is jelentkeztek, eladott labda, és kihagyott 7 méteres jellemezte a hajrát.

A két gólos vereség ellenére is emelt fővel hagyhattuk el a pályát, hiszen míg ellenfelünk  játéka kétemberes volt, bennünket végig az ötletes csapatjáték jellemzett.

Váci KSE-Gödöllői KC 24-26 (12-13)
Érd, V: Lődörné - Somodi
Váci KSE: Csányi (k) - Sipos 3, Vili 5, Bognár 2, Tősér 9, Sári 3, Szőnyi, Cs: Szilágyi (k), Pálinkás 1, Komlósi, Rojkovics, Szegner 1, Dankó.
Edző: Solymos Andrea


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK