FŐMENÜ
MENÜ
2017-01-21

Ezúttal félig tele a pohár

A keddi sikert követően a Mezőkövesd ellen folytattuk Liga Kupa szereplésünket. A két csapat Füzesabonyban találkozott, egy az évszaknak megfelelően hideg teremben, melynek ráadásul a padlója is az átlagosnál jobban csúszott.

A "hazaiak" kezdték jobban a találkozót, míg mi álmosan és a körülményekkel foglalkozva kézilabdáztunk. Mindezek ellenére nem játszottunk alárendelt szerepet és ha hétmétereseinket értékesítjük hátrányban sem lettünk volna. A huszadik percben azonban elkezdett nőni hátrányunk, melyben a szellős védekezés nagyban közrejátszott, így hátrányunk behozhatatlannak tűnt a félidőre.

Így gondolhatták ezt a kövesdiek is, akik a második játékrészre szinte a cseresorukkal léptek pályára. Az első percek Őket igazolták, mert a különbség még tovább is nőtt, de ez végre felpaprikázta játékosainkat és nagyobb elánnal vetettük magunkat a küzdelembe. Ez annyira jól sikerült, hogy felzárkóztunk különösen Koller és Chychykalo góljainak, valamint Vitáris védéseinek köszönhetően. A hazaiak próbálták visszahozni kezdőjátékosaikat, de ez szerencsénkre nem volt túl sikeres, így a kiegyenlítés után az utolsó pillanatokban még a győzelemért is támadhattunk, de itt már nem volt szerencsénk, ami egy igazságosnak tűnő döntetlen jelentett.

A mérkőzés képeit megtekinthetik facebook oldalunkon!

 
Mezőkövesdi KC - Váci KSE 23-23 (16-9)
Liga Kupa, B. csoport
Füzesabony, 110 néző
V: Buza - Cseszregi
Váci KSE: Drissi (k) - Vasic 1, Chychykalo 7, Lendvay 2, Topic 1, Pavlovic 2, Popovic 3(1), cs: Vitáris (k), Császár 1, Törteli, Ménfői 2, Tyiskov, Koller 4. Edző: Gúnya Péter
Mezőkövesdi KC l.d.: Lókodi 6. Edző: Janó Pál
Kiállítások: 10 perc ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2 ill. 3/1

AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK