FŐMENÜ
MENÜ
2015-06-11

Triplázás

Sorozatban harmadik bajnoki címe megszerzéséért lépett pályára második csapatunk a mogyoródi bajnoki döntőben. Az ellenfél a régi rivális domonyi csapat volt, melyet sok szurkolója kísért el, így szinte hazai pályán léphetett pályára.

Az már az első félidőben látszott, hogy nem számíthatunk gólzáporra, hiszen a téttel és a feszültséggel arányban állt az elkövetett hibák száma. A kezdés a domonyiaknak sikerült jobban, de aztán sikerült talpra állnunk és a félidőt már minimális előnnyel zártuk. A folytatásban hamar 4 gólos előnybe kerültünk, s ezen a különbségen az ellenfélnek már csak faragni sikerült, ledolgozni azt azonban nem.

Győzelmünkkel sikerült a triplázás, míg a mérkőzés legértékesebb játékosa a kapusunk, Nagy Miklós lett.

A mérkőzés képeit megtekinthetik  facebook oldalunkon!

Domony KSE – Váci KSE II 18-20 (8-9)
V: Bába-Horváth

Az eredmény alakulása: 8. perc: 4-2, 13. perc: 6-3, 22. perc: 7-7, 36. perc: 9-12, 42. perc: 11-15, 46. perc: 14-16, 59. perc: 18-19

A bajnok Váci KSE II együttesének névsora: Agócs Krisztián, Földvári László, Gratzál Gábor, Gyurina Tamás, Jacsó Tamás, Kavin Kristóf, Kis Erik, Kiss József, Konecsni Péter, Kreisz Gergő, Nagy Miklós, Nemes Tibor, Nógrádi Ferenc, Solymos Ákos, Tősér Tibor, Valentin Zoltán.

Edző: Serfőző Attila.


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK