FŐMENÜ
MENÜ
2020-02-08

Elfáradtunk a végére

Szombaton a gyermekbajnokság következő fordulójában szokás szerint két mérkőzés várt ránk.

Az első mérkőzésén rögtön sikerült is 2 pontot megcsípnünk a Veresegyház VSK csapatától.

A mérkőzés során végig fej- fej mellett haladtunk, a félidőben döntetlennelfordultunk. Védekezésben sok hibát vétettünk, a megállító faultok nagyon hiányoztak. Támadásban sok volt a technikai hiba, pontatlan labdapasszokkal, figyelmetlenségből eladott labdákkal hátráltattuk a játékunkat. A kapusok teljesítménye viszont biztos alapot adott ahhoz, hogy bízzunk magunkban és lendületet adjon a játékunknak. Ami nagyon biztató, hogy a csapat minden tagja hozzátett az eredményhez és győztesként jöhettünk le a pályáról.

Váci KSE - Veresegyház VSK 22-21 (12-12)

Göd, V: Kiss-Rezes - Lipcsei

Váci KSE: Soós Benedek (k) Bera Dominik (k) - Nagy Ádám 1, Endrész Zsombor 1, Endrész Bálint 1, Simon Márk 2, Szunyogh 2, Hévizi, Sajgó 5, Pajor 2, Végh 1, Rezessy 7,Horváth-Vadon 2, Kummer. Edző: Steidl Anna

Hétméteresek: 1/0 ill. 0/0      Kiállítások: 0 perc ill. 2 perc

 

A második mérkőzésen a Dunakeszi csapata nagyon gyors tempót diktált. Az első félidőben próbáltuk tartani az ütemet, egy gól hátránnyal fordultunk. A kapusaink megint biztos teljesítményt nyújtottak. Nagyon akartunk bizonyítani, de sajnos a második félidőre elfáradtunk, mint fizikailag, mint mentálisan. Szélről vertek meg minket és nem tudtuk gyorsaságban felvenni a versenyt a dunakeszii játékosokkal. Ennek ellenére nagy dicséretet érdemelnek a gyerekek, 'mumus' volt ez a csapat, de egy szimpla ellenféllé vált. Ősszel 28 gólos különbség volt, most 4.

VS Dunakeszi - Váci KSE 27-23 (9-8)

Göd, V: Liebhardt - Lipcsei

Váci KSE: Soós Benedek (k), Bera Dominik (k) - Nagy 2, Endrész Zsombor 1, Endrész Bálint 3, Hévizi, Szunyogh, Simon 4, Sajgó 1, Pajor 3, Végh 2, Rezessy 7, Kummer, Horgász. Edző: Steidl Anna

Hétméteresek: 1/0 ill. 0/0      Kiállítások: 0 perc ill. 2 perc


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK