FŐMENÜ
MENÜ
2020-02-11

Teljes rövidzárlat

A Liga Kupa negyeddöntő első mérkőzésére Vácon került sor. Bár az ellenfél másodosztályú volt rendhagyó módon a magyar-szabály miatt a Cegléd tűnt esélyesebbnek, de bízva a fiatalos lendületben úgy gondoltuk, hogy  jó mérkőzést tudunk játszani.

A mérkőzés elején jó tempót is diktáltunk és a vezetés is nálunk volt, de már ekkor éreztük, hogy kihagyott ziccereink megbosszulhatják magukat. Sajnos ez hamar beigazolódott és a vendégek a félidő hajrájára megfordították a találkozó állását. A folytatásban jött azonban a feketeleves. Szinte minden támadásunkból eladtuk a labdát, így rengeteg könnyű góllal ajándékoztuk meg az ellenfelet, míg védekezésben teljesen súlytalanná váltunk. Ezek után az eredmény nem is lehetett más, ami formalitássá tette a visszavágót.

 

A mérkőzés képeit megtekinthetik facebook oldalunkon!

 

VKSE FK Kft - Ceglédi KKSE 24-35 (12-15)

Vác, V: Bócz - Wiedemann

VKSE FK Kft: Kovács (k) - Nagy 2, Kállai 4, Kocsi 2, Gáspár 7, Fórizs 6(1), Moór, cs: Ulicsinyi (k), Rozner, Alföldi, Dudoli, Rojkovics 1, Singely 1, Nyári 1. Edző: Gúnya Péter

Ceglédi KKSE l.d.: Gyene 7(4). Edző: Nagy Károly

Kiállítások: 6 perc ill 8 perc      Hétméteresek: 2/1 ill 4/4

 


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK