FŐMENÜ
MENÜ
2019-11-29

A vártnál jobb

A Budakalász elleni súlyos vereséget követően a dobogóra hajtó Gyöngyös ellen még hazai pályán sem lehettek vérmes reményeink.

A találkozó hatalmas iramban kezdődött, ami szintén a vendégeknek kedvezett, hiszen hosszabb cserepadjuk miatt várható volt, hogy nem fogjuk sokáig bírni ezt a tempót. Ráadásul a gyors játék rengeteg eladott labdát eredményezett nálunk, így hiába tartottuk 5-5-ig a lépést onnantól kezdve a félidő végéig könnyű gólokkal alaposan elhúztak a vendégek.

A folytatásra vissza is vettek a tempóból a gyöngyösiek, amit fiatal csapatunk viszont jól használt ki, hiszen többször is szorosabbá tehettük volna a mérkőzés állását, de egy hiba mindig távolabb lökött ettől a lehetőségektől. Az utolsó percekre aztán már nem hibáztunk, így 6-0-val zárva szorossá tettük a végeredményt.

A mérkőzés képeit megtekinthetik facebook oldalunkon!

 

Váci KSE – HE-DO B.Braun Gyöngyös 32-35 (13-21)

Vác, V: Földesi – Halász

Váci KSE: Kovács (k) – Nagy 5, Matsuura 6, Bognár 4, Kocsi 2, Rédai 3, Holpert 3, cs: Majer (k), Antal 4, Kállai 3, Nyári, Miklián 1, Gáspár, Rozner, Fórizs 1. Edző: Skaliczki László

HE-DO B.Braun Gyöngyös l.d.: Hegedűs 8. Edző: Konkoly Csaba

Hétméteresek: 0/0 ill 1/1      Kiállítások: 8 perc ill 6 perc

 


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK