FŐMENÜ
MENÜ
2019-10-14

Hajrás két pont

Az ifjúsági csapatok összecsapását követően a felnőtt csapatok is egymásnak feszültek. A vendégek igazi rutinos csapatnak számítottak, ahol negyvenhez közeli játékosok a húzóemberek, köztük több olyan játékossal, akik éveket játszottak csapatunkban.  

A mérkőzés álomszerűen kezdődött számunkra, hiszen a tízedik percben 7-1-et mutatott az eredményjelző a javunkra. A folytatásban azonban visszaestünk, így a rutinos vendégek nemcsak utolértek bennünket, hanem a félidőre a vezetést is átvették. A folytatásban hamar kapust cserélt Solymos Andrea vezetőedzőnk, ami nagyon jó húzásnak bizonyult, hiszen Varga szenzációs bravúrjainak köszönhetően nemcsak egyenlítettünk, hanem háromgólos előnyre is szert tettünk.  A hajrának azonban így is döntetlen állással futottunk neki, és végül az idegek csatáját megnyerve, minimális különbséggel megnyertük a találkozót is.

Váci KSE – Rákosmenti KSK 31-30 (14-15)

Vác, V: Haskó - Natkai

Váci KSE: Huszár, Varga (k) – Serfőző, Papp, Szíjjártó, Gyurina 11(6), Bene 1, Miklián D. 7, Filip 5(1), Bognár D. 4, Oszaczki 2, Kiss B. 1, Pollák. Edző: Solymos Andrea

Kiállítások 4 perc ill. 8 perc      Hétméteresek: 7/7 ill. 3/3


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK