FŐMENÜ
MENÜ
2019-06-02

Ezüstérem

Június első napján rendezték a Pest megyei bajnokság döntőjét a Final24-nek elnevezett rendezvény keretében Csömörön. A Váci KSE II - Üllői VKSK találkozó volt a nap fénypontja, így az este 7 órakor kezdődő találkozóra zsúfolt lelátók előtt került sor.

Míg a mi csapatunk a fiatalságra építette a taktikáját, addig az ellenfél inkább a rutinra támaszkodott, és a statikus játékot erőltette. Bár az első félidőben tíz perc után többnyire mi irányítottunk, futnunk igazából ekkor sem sikerült, így elmondható, hogy inkább az üllőiek halogató játéka érvényesült. A szünet előtt ugyan sikerült háromgólos előnyre szert tennünk, de végül ebből csak egyet megtartva mehettünk pihenőre.

A második félidő sem kezdődött jól számunkra, mivel hibáinkból az ellenfél átvette a vezetést, így elvesztettük a kezdeményezés lehetőségét, ami azt is jelentette, hogy teljes mértékben érvényesülhetett az üllőiek taktikája. Sajnos ezzel nem igazán tudtunk mit kezdeni, és ha végül csak minimális különbséggel is, de vereséget szenvedtünk.

 

Váci KSE II - Üllői VKSK 23-24 (13-12)

Csömör 300 néző, V: Bonifert - Oláh

Váci KSE II: Nagy (k) - Bene 1, Oszaczki, Bognár D. 3, Filip 2, Bognár A. 7(3), Gyurina 4. csere: Földvári (k) - Agócs, Bognár L., Zoljánszki, Moór 1, Kiss B., Jacsó, Galbos 4, Kiss J. 1(1). Edző: Gratzál Gábor, Tősér Tibor


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK