FŐMENÜ
MENÜ
2019-05-07

Éremosztó gála

2019 áprilisában különleges események történtek Vácon a férfi kézilabdázásban. Először a hónap első szombatján a Tata elleni győzelemmel szerezte meg a Váci KSE felnőtt csapata az NB I/B Nyugati csoportjának bajnoki címét és ezzel az első osztályban való indulás jogát, majd április utolsó hétvégéjén Miskolcon a Madách Imre Gimnázium fiúcsapata hódította el a diákolimpia "B" vagyis amatőr kategóriájának első helyét.

Május 11-én szombaton a Váci KSE utolsó hazai bajnoki mérkőzése jó alkalmat kínál, hogy a két csapat együtt ünnepelhessen, illetve együtt ünnepeljük Őket. A Balatonfüred U21-es csapata elleni mérkőzés félidejében a Gimnázium sikerét kivívó játékosokat és tanárokat köszöntik a szervezők, míg a találkozó lefújását követően a Váci KSE bajnokcsapatának játékosai és szakmai stábja veheti át a jól megérdemelt aranyérmeit.

Az ünnepi hangulatra való tekintettel a 18 órakor kezdődő mérkőzésre a belépés ingyenes, hogy minél több szurkoló, szülő, iskolatárs vehessen részt az eseményen és a sportsikereket kiváló hangulattal ünnepelhessék újból a sikereket elérő sportolók, vezetők.


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK