FŐMENÜ
MENÜ
2019-04-04

Szép folytatás

Cegléden került sor az U11-es korosztály újabb fordulójára.

Az első mérkőzésen az első félidő elején megilletődötten játszottak a fiúk, az ellenfél vezetett  sokáig. Úgy tűnt kapusunk hiánya komoly hátrány lesz. Aztán védekezésben nagyot javultunk, a nyitott védekezés meghozta eredményét és szép győzelem lett a vége.

Váci KSE - Budai Farkasok NKFT 13-8 (7-6)

Cegléd, V: Maródi - Vernyik

 

A második találkozón végig szoros mérkőzést játszottunk, ahol az ellenfél végtelenül egyszerű játékával sokáig nem tudtak semmit kezdeni a fiúk. A második félidőben aztán újra jól működött a védekezés és rendkívül szívós, lelkes játékkal idén először mindkét mérkőzést sikerült győzelemmel abszolválni.

Mogyoródi KSK - Váci KSE 16-18 (9-7)

Cegléd, V: Lődörné - Vernyik

Váci KSE: Katona Barnabás, Simon Dáriusz, Galéta Gergely, Simon Vince, Solymos Levente, Czombos László, Kiss Dávid, Szabados Gergely. Edző: Tyiskov Mihály


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
2019. augusztus 24. (szombat) 17:30
Városi Sportcsarnok
Vác, Bán Márton út 3.
Váci KSE - HC Vise BM
Felkészülési mérkőzés

Hely

Csapat

PONT

1

Budakalász KZRT  

2

Csurgói KK

 

3

Dabasi KC VSE  
4 Eger Eszterházy SZSE  

5

FTC KN KFT  

6

Füredi KSE  
7 Gyöngysport KFT  

8

Komló Sport KFT  

9

Mezőkövesdi KC  
10 Orosházi FKSE  

11

Pick KZRT  

12

Tatabánya KKFT  

13

Váci KSE  

14

Veszprém Handball Team ZRT  
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK